HASZNOS TUDNIVALÓK A MEDENCEÉPÍTÉSSEL KAPCSOLATBAN

A 12/1986. (XII.30) ÉVM sz. rendelet II. szerint az 5 köbméternél nagyobb űrtartalmú fürdő és más célú medence létesítése esetén az építtetőnek építési engedélyt kell kérnie az ingatlanra attól az elsőfokú hatóságtól, amelyhez a telek tartozik.

Az építési engedélynek általában tartalmaznia kell:

  • 90 napnál nem régebbi hivatalos helyszínrajzot,
  • tulajdonlap másolatát, illetve tulajdonosi nyilatkozatot,
  • az építéssel érintett szomszédok nevét és címét,
  • műszaki engedélyezési tervet, tervezői nyilatkozatot,
  • közművek (víz, csatorna) elvi hozzájárulását,
  • nyilvános használatú medencék esetében ÁNTSZ hozzájárulást.

Az engedélyezés érdekében mindenképpen célszerű műszaki osztállyal való előzetes egyeztetés.

A medence mérete nagyon különböző lehet, attól függően, hogy mire kívánjuk használni. Míg a méretekkel medencénk használati értéke nő, a kivitelezés és fenntartás költségei jelentősen nőnek.

A medencék méreteinek kiválasztásához a következőket kell tudnunk:

Míg a pancsoláshoz 1,2 m mélység és 4 m vagy 5 m hossz, és szélesség elegendő, addig az úszáshoz 6 vagy 7 m méretek kellenek. Míg az 1,2 m mélység úszáshoz is elég, addig az 1,4 m mélységű víz már mélyvíz érzetét kelti.

A medencék szélességének mérete általában a hosszúság fele körüli érték, de min, 3,5 m.

Medencék alakja nagyon változatos lehet az egyszerű téglalaptól, körtől kezdve az összetettebb geometrikus formákon át az egészen organikus formáig.

Összetettebb geometrikus formák alatt értjük pl. a következőket:

Római lépcsős, piskóta -, vese -, ovális -, illetve ovoid alakú medencék. Természetesen ezek is lehetnek sikeresen összekomponált összetevői egy medence rendszernek, melyek alapos tervezést igényelnek. A leginkább kedvelt, a környezetbe, tájba legjobban beleillő organikus formájú medencék építésénél természetesen nagyot ugranak a költségek, ugyanakkor ezek tervezése kívánja a legnagyobb körültekintést is.

Ha a medence kültéri, akkor ajánlatos a medencét egy kicsit kiemelni környezetéből, így nem válik a csapadékvíz, és a különböző szélfútta tárgyak gyűjtőhelyévé. Tanácsos a medencét a telek egyik szélvédettebb részére helyezni. Ha csak lehet el kell kerülni a medencék feltöltött talajra tételét, mert alapozása különleges technikákat igényel, amely jelentős mértékben növeli a költségeket. A beltéri medencék bármikor használhatók, téliesítésükre sincs szükség, szerkezetileg viszont el kell választani az épület szerkezetétől, illetve a vízszigetelésre és a nyílászárók hőszigetelésére fokozottan figyelni kell.

 

VASBETON MEDENCÉK CSEMPE VAGY üVEGMOZAIK BURKOLATTAL

Róluk lehet elmondani, hogy a legtartósabb szerkezetű medencék.

A legáltalánosabban alkalmazott medenceszerkezet a zsaluzott vasbeton, mely rugalmassága miatt bármilyen egyéni igényt ki tud elégíteni. A medence vízzáróságát kétféle úton lehet biztosítani. A vízzáróságot vagy az erre speciálisan létrehozott vízzáró beton, vagy a betonozás után felhordott külön réteg biztosítja. A vízzáró beton helyszíni keverése nyomatékosan nem ajánlott, megrendelésre gyárból szállítják.

Mivel a vízzáró beton nem feltétlen garancia a medence vízzáróságára, figyelembe kell venni a következőket:

A 20 cm-nél vékonyabb vastagságú fal esetén nem várható vízzáróság. Míg egy épület esetén az esetleges repedések nem jelentenek nagyobb problémát, a medencék esetén a repedések a vízzáróságot akadályozzák. Ennek elkerülése végett nagyon fontos a medence betonját körbevasalni, a vasalási tervet pedig egy gyakorlott tervezővel megcsináltatni.

A megfelelő vasalás mellett ugyancsak nagyon fontos a beton megfelelő tömörségű bedolgozása. Ezt gépi tömörítéssel, vibrátorral szokták létrehozni. A bedolgozás során nagyon kell ügyelni az időközben a vasak közé elhelyezett különböző gépészeti vezetékek és élményelemek épségére, illetve arra, hogy ne mozduljanak el.

Annak érdekében, hogy elkerüljük a munkahézagok kialakulását, célszerű a medencét egy ütemben bebetonozni.

Megengedhető az alaplemez és a falak egymást követő napokon bebetonozni, de ebben az esetben a csatlakozó felületet megfelelően elő kell készíteni, illetve esetenként munkahézagtömítő anyagokat kell használni. A medencéket burkolás előtt vízzárópróbának teszik alá. Ha a szabványban rögzített értéknek nem felel meg, akkor lokalizálni kell a vízelfolyás helyét, és azon a helyen vízzáró vakolat felhordása szükséges. Ha nagy felületen jön létre szivárgás, akkor célszerű az egész medencét vízzáró bevonattal ellátni. Ez is egy lehetőség a medence építésre, de míg ez a mód olcsóbb, kevésbé biztonságos. A bevonatnak megfelelően kell tapadnia a beton felületére.

 

BURKOLAT

A legelterjedtebb burkolatfajta, mely könnyen tisztítható, a speciálisan medencék számára készített csempe. Kültéri medencék esetén a felfagyás megakadályozható a különleges csemperagasztó használatával.

Másik közkedvelt burkolatfajta az üvegmozaik. Nagy előnye a csempékkel szemben, hogy szabálytalan felületeket is könnyen és szépen lehet velük burkolni, a színviláguk is sokkal változatosabb.

A harmadik megoldása medencék festése. Ezt általában ritkán alkalmazzák, mert nem egy tartós megoldás.

Vízzáróságot is biztosító műgyanta bevonatokkal is szoktak burkolni medencéket, áruk a csempével burkolt medencék árát közelíti meg.

 

FÓLIÁZOTT MEDENCÉK

Egyre gyakoribbak az ilyen jellegű medencék. A medence belső felületét egy 0,8 1,5 mm vastag PVC alapanyagú UV stabilizált fóliaburkolat borítja, mely biztosítja a medence vízzáróságát és megadja a medence külső megjelenését is.

Gyakran alkalmazzák ilyen burkolatú medencék szerkezetére az oldalfalak zsalukőből való megépítését, mely házilagos kivitelezést is lehetővé tesz. A fólia hátránya az, hogy viszonylag sérülékeny, 10-15 év alatt elöregszik és cserélni kell, illetve elszíneződik.

 

FÉM-FÓLIÁS MEDENCÉK

A medenceépítés legolcsóbb módja. A vízzáróságot itt is PVC alapanyagú UV stabilizált fóliaburkolat biztosítja, mely előregyártva készen kapható. Alapvetően fontos az, hogy a medence mérete és alakja pontosan legyen kivitelezve, mert a kész fóliát sem nagyobb, sem pedig kisebb medencébe nem lehet betenni.

Ezek a medencék házilag is könnyen összeállíthatók, úgyhogy a kivitelezés költsége is csökkenthető.

 

MŰANYAG MEDENCÉK

Ezek az előre gyártott medencék nem öntartók, tehát a terepszint alá kell elhelyezni. Talajvizes területre való telepítés esetén, csak a talajmechanikai szakvéleményben előírt módon történhet a telepítés.

 

ÉLMÉNYELEMEK

A medencében eltöltött kellemes idő még érdekesebbé tevésére szolgálnak az úgynevezett élményelemek.

Ezek közül említenénk néhányat:

  • A zuhatag.
  • Az oldalról jövő víz-levegő elegy befúvás mely helyzetétől függően kellemesen masszírozza a combot vagy a hátat.
  • A lentről jövő, több egymásmelletti lyukon kijövő, és a medence felszínre törekvő levegő, mely nagy felületen masszírozza az egész testet.

VÍZELLÁTÁS FÚRT KÚTBÓL

A magántulajdonú medencéket leggyakrabban csapvízzel töltik fel, az ÁNTSz is ezt az ellenőrzött minőségű megoldást engedélyezi a legkönnyebben. Számos helyen megoldható azonban külön fúrt kút létesítése is a medence kiszolgálásához. Vízbeszerzési szakvéleményt és a kúthasználatra vonatkozó költségkalkulációt az ország bármely területére, és bármilyen vízigényre tudunk készíteni. Már most fel kell hívjuk a figyelmét a következőkre:

  • Még a csak nyári fürdővíz-használat esetén is rendszeres vízkémiai és bakterológiai vizsgálatot kell végeztetni, és az eredményt az illetékes ÁNTSz-nek és Vízügyi Felügyeletnek évente be kell nyújtani.
  • Minden 25 méternél mélyebb kút létesítésére vízjogi engedélyt kell kérni! A vízjogi engedélyes tervet csak szakértő tervező készítheti. A vízjogi engedélyezés Budapest környezetében jelenleg legalább 4 hónapot, a többi Vízügyi Felügyeletnél 1,5-3 hónapot vesz igénybe. A vízjogi engedélyezési eljárásról korrekt leírása Faragó Éva ismertetésében a Nők Lapja Cafe internetes magazinon olvasható.

Cégünkkel telkének vízellátását egységesen terveztetheti meg! Vállakolzunk a kút tervezésétől kezdődően egészen a kerti medence és az öntözőcsapok elhelyezéséig, illetve a tájba illeszkedő, esztétikus növények és kerti építmények elhelyezésének a tervezéséig.

Illegális kutakkal kapcsolatos munkákat cégünk nem vállal fel! (Legfeljebb az utólagos fennmaradási engedélykérelem intézését.) Óva intünk mindenkit hogy megfelelő referenciiák nélkül dolgozó olcsó helyi fúrósokkal dolgoztasson! Az engedély nélküli szabálytalan kialakítású kutak súlyos környezet-károsítást jelentenek, rendegeteg esetben eredményezik mindenféle felszíni szennyeződés mélybe jutását, és az egyébként védett rétegek végleges elszennyezését.

Kérjük, írja meg véleményét, kérdéseit számunkra a arpi[kukac]baber[pont]t-online[pont]hu címre, hogy még több hasznos információval láthassuk el jövendő megrendelőinket. Telefonon is elérhet minket munkaidőben az 1-269-1051 számon.