Soft Consulting BlogA Munkatörvénykönyv 2014. márciusi változásai2014. Március 14. 14:05 - siteadmin2014. március 15-én lép hatályba az új Polgári Törvénykönyv, amelynek szabályaira tekintettel 2014. március 15-étől módosultak a Munkatörvénykönyv (2012. évi I. törvény) egyes szabályai is.
Az alábbiakban, a gyakorlatban is alkalmazandó főbb módosításokat ismertetjük.
Írni, olvasni nem tudó vagy nem képes személy
A Munkatörvénykönyv régóta szabályozza, hogy ha a fél vagy a képviselő, nem tud vagy nem képes írni vagy olvasni, akkor jognyilatkozata írásba foglalása közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban (azaz két tanú előtt) történik.
A Munkatörvénykönyv 2014. március 15-étől hatályos módosítása alapján ez a szabály a következőképpen változott:
Írni nem tudó vagy nem képes személy írásbeli jognyilatkozata abban az esetben érvényes, ha azt közokirat vagy olyan teljes bizonyító erejű magánokirat tartalmazza,
Az olvasni nem tudó, illetve az a személy, aki nem érti azt a nyelvet, amelyen az írásbeli nyilatkozatát tartalmazó okirat készült, az írásbeli jognyilatkozat érvényességének feltétele az is, hogy magából az okiratból kitűnjön, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a nyilatkozó félnek felolvasta és megmagyarázta.
Törvényes képviselő
Pontosításra került, hogy milyen esetekben szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása:
A törvényes képviselő hozzájárulása szükséges a fiatal munkavállaló vagy a cselekvőképességében, a munkaviszonnyal összefüggő ügycsoportban részlegesen korlátozott munkavállaló olyan jognyilatkozatának érvényességéhez, amely a
A módosítás szabályozza azt is, hogy a cselekvőképtelen munkavállalókra a fiatal munkavállalókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy kártérítésre vagy sérelemdíj megfizetésére ők nem kötelezhetőek. (Megjegyzés: A sérelemdíjat az követelhet, akit személyiségi jogában megsértenek. Sérelemdíjat az őt ért nem vagyoni sérelemért követelheti.)
Írásbeliség
A munkaviszony alapja az írásbeliség. A munkaszerződést, annak módosítását, megszüntetését és a munkaviszonnyal kapcsolatos egyéb nyilatkozatokat írásba kell foglalni. Erre tekintettel kibővült a Munkatörvénykönyvnek az a szabálya, amely kimondja, hogy milyen jognyilatkozatokat kell írásbelinek tekinteni. Erre tekintettel írásbelinek kell tekinteni a jognyilatkozatot, ha annak közlése a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban kerül sor.
A munkaidőkeret; a munkaidő-beosztás legalább hét nappal korábbi, legalább egy hétre történő közlése; a rendkívüli munkaidő; a rendelkezésre állás; a teljesítménykövetelmény és a teljesítménybér-tényező alkalmazásuk előtti közzététele is írásbelinek minősül, ha azokat a helyben szokásos és általában ismert módon teszik közzé.
A munkáltatónak a munkavégzés időpontját legalább három nappal előre közölnie kell a munkavállalóval. Ezt a közlést is írásbelinek kell tekintetni, ha a helyben szokásos és általában ismert módon történt a közzététel.
Az elektronikus dokumentum akkor tekinthető közöltnek, ha a címzettnek vagy az átvételre jogosult más személynek lehetősége nyílik arra, hogy annak tartalmát megismerje – ez független attól, hogy a címzett vagy az átvételre jogosult más személy az átvételt megtagadta vagy szándékosan megakadályozta. A többi esetben a jognyilatkozat közlésére akkor került sor, ha azt a helyben szokásos és általában ismert módon közzétették.
Semmisség
A módosítás kiegészíti, hogy mikor minősül egy megállapodás semmisnek, azaz érvénytelennek. Az új szabály szerint semmis az a megállapodás, amely
Ugyanakkor a módosítás azt is rögzíti, hogy a fél titkos fenntartása vagy rejtett indoka a megállapodás érvényességét nem érinti.
A törvény indokolása kiemeli, hogy a megtámadásra irányuló jognyilatkozatot írásban kell közölni a másik féllel, tekintettel arra, hogy ennek elhagyása a gyakorlatban komoly bizonyítási nehézséget okozna. A megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés felismerésétől vagy a jogellenes fenyegetés megszűnésétől kezdődik, azonban 6 hónap elteltével a megtámadásra már nincs lehetőség. A sikeres megtámadás a megállapodás érvénytelenségét eredményezi.
Elmaradt munkabér
Amennyiben a bíróság döntése alapján a munkaviszony helyreállítására kerül sor, akkor ez esetre vonatkozóan úgy rendelkeznek a Munkatörvénykönyv módosító szabályai, hogy
Szülési szabadság
Szülési szabadság kapcsán a módosítás szabályozza, hogy az anya egybefüggő 24 hét szülési szabadságra jogosult azzal, hogy ebből két hetet köteles igénybe venni.
Kamat
Késedelem kapcsán a Munkatörvénykönyv eredetileg úgy rendelkezett, hogy a késedelem idejére a késedelembe esés időpontjától kezdve a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon (azaz június 30 és december 31) érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell fizetni. A Munkatörvénykönyv módosítása a Polgári Törvénykönyvvel való összhang megteremtése érdekében ezt a szabályt a következőképpen változtatta meg:
A kamat számításakor az érintett naptári félév első napján (azaz július 1 illetve január 1) érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére, amely a felek megállapodása alapján jár.
Vezetőkre vonatkozó szabályok
A vezetők esetében a korábbi szabályokon túl az alábbi szabályokat kell alkalmazni:
Mentesülnek rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól
A várandós vezető esetében a szülési szabadságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A vezető munkaviszonyát sem szüntetheti meg munkáltató felmondással a várandósság és a szülési szabadság időtartam alatt. A vezető részére várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig, valamint a gyermekét egyedül nevelő vezető esetében gyermeke hároméves koráig éjszakai munka nem rendelhető el.
Engedményezés és tartozás átvállalás
Engedményezésnek és tartozásátvállalásnak pénzkövetelés esetén van helye. A levonásmentes munkabérrész azonban nem engedményezhető. Munkáltatói tartozást a munkavállaló nem vállalhatja át.
Kártérítés
A bírói gyakorlatnak megfelelően a módosítás egyértelművé tette, hogy a kártérítés alapjául szolgáló jövedelem meghatározásánál a járulékokat le kell vonni. A munkavállalónak a kikölcsönzés során okozott kárért vagy személyiségi jogai megsértéséért a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó egyetemlegesen felel.
A bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére vagy személyiségi jogsértéssel összefüggő sérelemdíj megfizetésére irányuló igény öt év alatt évül el. Ha a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, akkor a büntethetőség ideje alatt évül el.
Hozzátartozó
Az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggésben a hozzátartozóra a következő meghatározást kell alkalmazni:
Hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.
0 hozzászólás Összefoglaló a 2014. évi kedvezményekről2014. Február 17. 9:43 - siteadminBejegyzésünkben táblázatokba összefoglalva ismertetjük a 2014. évi szociális hozzájárulási adókedvezményeket, valamint a szakképzési hozzájárulásnál érvényesíthető kedvezményeket. A kedvezmények körén és mértékén túl az is bemutatásra kerül, hogy mely kedvezmény igénybevételéhez milyen igazolás szükséges.
1.) Szociális hozzájárulási adókedvezmények:
2014. január 1-től nem lehet START PLUSZ, START EXTRA vagy START BÓNUSZ után kedvezményt igénybe venni. Ugyancsak 2014. január 1-től megszűnt a munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény is. Mindezek alapján 2014. január 1-től a - hatályos jogszabályok alapján - az alábbi szociális hozzájárulási adókedvezmények érvényesíthetőek:
*-gal megjelölt kedvezmények esetében, a részmunkaidőben történő foglalkoztatáskor, a kedvezmény felső határát arányosan csökkenteni kell.
Hatósági bizonyítvány, igazolás, kártya:
- a GYED, GYES valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt vagy azt követően: A GYED folyósítását illetve annak megszűnését az egészségbiztosítási szerv illetve a társadalombiztosítási kifizetőhely igazolja. A GYES, valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítását, illetve a folyósítás megszűnését a kincstár vagy családtámogatási kifizetőhely igazolja. Társadalombiztosítási vagy családtámogatási kifizetőhely megszűnése esetén az egészségbiztosítási szerv igazolja. Az igazolásokat az ellátásban részesülő személy kérelmére állítják ki. A kedvezményt a foglalkoztató az ellátásokról szóló igazolás birtokában érvényesítheti.
- Minimum három gyermekre tekintettel családi pótlékra szülőként jogosult és GYED-ben, illetve GYES-ben részesült vagy részesülő, vagy gyermeknevelési támogatásban részesült vagy részesülő alkalmazása esetén: A GYED folyósítását, illetve annak megszűnését az egészségbiztosítási szerv és a társadalombiztosítási kifizetőhely igazolja. A GYES, valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítását, illetve a folyósítás megszűnését a kincstár vagy családtámogatási kifizetőhely igazolja. Társadalombiztosítási vagy családtámogatási kifizetőhely megszűnése esetén az egészségbiztosítási szerv igazolja. Továbbá szükséges még annak igazolása is, hogy minimum három gyermek után a szülőnek jár a családi pótlék, amelyet szintén kincstár igazol. Az igazolásokat az ellátásban részesülő személy kérelmére állítják ki. A kedvezményt a foglalkoztató az ellátásokról szóló igazolások birtokában érvényesítheti.
- 25 év alatti, legfeljebb 180 nap biztosítási idővel rendelkező pályakezdő: Az adókedvezmény a NAV igazolása alapján érvényesíthető, amelyet a foglalkoztatott személy kérelmére állítanak ki. Az igazolás nem lehet 15 napnál régebbi. A NAV egy alkalommal, igazolásban jelzi a munkáltatónak, hogy a 25 év alatti munkavállalója legfeljebb 180 nap biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal rendelkezik. A foglalkoztató az igazolás birtokában érvényesítheti a szociális hozzájárulási adókedvezményt.
- Karrier Híd Program: Az adókedvezmény a hatósági bizonyítványban foglaltakon alapul. Az állami foglalkoztatási szerv adja ki a hatósági bizonyítványt az ügyfél kérelmére A hatósági bizonyítvány a kiállításának napjától a kiállításának hónapját követő tizenkettedik hónap utolsó napjáig érvényes, amelyet a hatósági bizonyítványon is feltüntetnek. A foglalkoztató a bizonyítvány birtokában érvényesítheti a szociális hozzájárulási adókedvezményt.
- Megváltozott munkaképességű személyek esetében: A jogosult kérelmére a rehabilitációs hatóság gondoskodik a Rehabilitációs kártya igénylésével kapcsolatos eljárás megindításáról, ennek keretében adatot szolgáltat a NAV részére a rehabilitációs kártyára való jogosultság fennállásáról. Az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges jogosultságot igazoló Rehabilitációs kártyát a NAV állítja ki. A kedvezményt a foglalkoztató a kártya (illetve az azt helyettesítő igazolás) birtokában érvényesítheti.
- Tartósan álláskereső esetében: Feltétel, hogy az állami foglalkoztatási szerv a foglalkoztatást megelőző 275 napon belül legalább 183 napig álláskeresőként nyilvántartotta a munkavállalót. Ennek a feltételnek a fennállását az állami foglalkoztatási szerv igazolja, az álláskereső személy kérelmére. A foglalkoztató az igazolás birtokában érvényesítheti a szociális hozzájárulási adókedvezményt.
2.) Szakképzési hozzájárulásnál érvényesíthető kedvezmény
A szakképzési hozzájárulás alapja a hozzájárulásra kötelezettet terhelő szociális hozzájárulási adó alapja. A kedvezményezett kör azonban nem egyezik meg teljes egészében a szociális hozzájárulási adókedvezményben részesülőkkel. Mindezek alapján az alábbi esetekben lehet a szakképzési hozzájárulásnál kedvezményt érvényesíteni:
0 hozzászólás A 6.810 forint egészségügyi szolgáltatási járulék2014. Február 17. 9:51 - siteadminGyakran felmerül a kérdés, hogy kinek és miért kell megfizetnie a 6.810 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot, továbbá miként fizeti a szociális szövetkezet az őt terhelő egészségügyi szolgáltatási járulékot. Bejegyzésünkben erről a kérdésről kaphatnak részletes tájékoztatást.
1.) Az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése
Minden Magyarországon tartósan élő személynek joga van arra, hogy a társadalombiztosítás keretében egészségügyi szolgáltatást vegyen igénybe, azaz többek között orvosi ellátást, támogatottan gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, gyógyászati ellátást kapjon. Természetesen ez az egészségügyi ellátás nem ingyen jár.
Az a magyarországi lakóhellyel rendelkező személy, aki
Ennek a fizetési kötelezettségnek további feltétele is van, azaz az köteles az egészségügyi szolgáltatási járulékot megfizetni, aki Magyarország területén legalább egy éve bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási engedéllyel, illetve szálláshellyel rendelkezik. Konkrét példán keresztül: Ha egy 40 éves fiatalember, aki Magyarországon él, az internet segítségével árfolyamnyereségekből szerez jövedelmet (azaz nincs biztosítási jogviszonya), és a Tbj 16. -a alapján egészségügyi szolgáltatásra sem jogosult, köteles havi 6.810. forint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni.
Mikortól kell fizetnie a fenti személynek ezt a járulékot?
A biztosítási jogviszonynak, illetve az egészségügyi szolgáltatási jogosultságnak a megszűnését követő 45 naptól kell fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ha a biztosítási jogviszony 45 napnál rövidebb ideig állt fenn, hanem például 20 nap volt, akkor nem a 45 naptól, hanem a rövidebb biztosítási időre tekintettel ez esetben a 20 naptól kell a járulékot fizetni.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékkal kapcsolatos ügyintézés az állami adóhatóság hatáskörébe tartozik. A fizetésre kötelezettnek ki kell tölteni a 14T1011-es nyomtatványt, amely alapján az adóhatóság őt nyilvántartásba veszi, és az egészségügyi szolgáltatási járulék befizetésére szolgáló csekket biztosítja a részére.
A bejelentkezéshez szükséges dokumentumok
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a bejelentkezés időpontjától havonta, a tárgyhót követő hónap 12-ig kell megfizetni. A 6.810 forint járulék megfizetését a fenti kötelezett helyett – a kötelezett személy hozzájárulásával – más személy vagy szerv is teljesítheti. A járulékfizetés átvállalása az állami adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé. A járulékfizetés átvállalásáról a kötelezett személy 15 napon belül bejelentést tesz az állami adóhatóságnak. Abban az esetben, ha a járulékfizetést átvállaló személy vagy szerv nem teljesíti a járulékfizetést, akkor a kötelezett személynek kell megfizetnie a havi 6.810 forintot.
Kijelentkezés a járulék fizetése alól
Amennyiben a magánszemély a járulék fizetésére bejelentkezett, és ezt követően biztosítási, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot szerez, akkor a járulék fizetése alól az alábbiak szerint kell kijelentkeznie.
2.) Szociális szövetkezetek egészségügyi szolgáltatási járulékfizetése
Az 1997. évi LXXX. törvény alapján biztosítási jogviszonyban áll a szövetkezet tagja, aki a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködik, kivéve az iskolaszövetkezet nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagját és a szövetkezetekről szóló törvényben meghatározott tagi munkavégzés keretében munkát végző tagot. Ez utóbbi személy, azaz a szociális szövetkezet tagi munkavégzési jogviszonyban álló tagja – kivéve e jogviszony szünetelésének időtartamát – egészségügyi szolgáltatásra jogosult.
Járulékfizetés a szociális szövetkezet a tagi munkavégzési jogviszonya esetén
A szociális szövetkezet a tagi munkavégzési jogviszonyban álló
A tagi jogviszony szünetelése alatt a szövetkezet nem fizet egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Megjegyzés: A szövetkezeti tag közfoglalkoztatási jogviszonyának fennállása alatt a fenti közteherfizetésre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók.
Járulékkedvezmény
A szociális szövetkezet az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alól a tagi munkavégzési jogviszony létrejöttét követő első évben mentesül, a második évben az egészségügyi szolgáltatási járulék 25 %-ának, a harmadik évben 50 %-ának, a negyedik évben 75 %-ának, az ötödik évtől 100 %-ának megfizetésére kötelezett. Négy évnél rövidebb időtartamú jogviszony esetén a kedvezmény a négy évből fennmaradó időszakra másik jogviszonyban is érvényesíthető, a kedvezmény mértékének megállapításánál azonban figyelembe kell venni a korábbi tagi jogviszonyban érvényesített kedvezmény időtartamát. Az egészségügyi szolgáltatási járulék különbözetét a Nemzeti Foglalkoztatási Alap negyedévente megtéríti az Egészségbiztosítási Alap részére.
A kedvezményt ugyanazon személy után egy időben csak egy szociális szövetkezet, továbbá ugyanaz a szociális szövetkezet ugyanazon tagja után csak egy alkalommal veheti igénybe.
Nyilatkozat
A kedvezmény igénybevételéhez szükséges a tag nyilatkozata is, amelyben lenyilatkozza, hogy
A jogszerűtlen nyilatkozatból adódó adóhiány, bírság és pótlék a tagot terheli.
Bejelentés
A szociális szövetkezet a szövetkezetekről szóló törvényben meghatározott tagi munkavégzési jogviszonyban álló tagja
Igazolás
A szociális szövetkezet a tagi munkavégzési jogviszonyban álló tagja részére a tárgyévet követő év január 31-ig igazolást ad ki
A jogviszony év közben történő megszűnése esetén az igazolást soron kívül kell kiadni.
Szociális hozzájárulási adófizetés
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 455. § (3) bekezdés c) pontja alapján a szociális szövetkezetnek a tagi munkavégzési jogviszonyban álló tagjával fennálló jogviszonya szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget nem eredményez.
Bevallás
A szociális szövetkezet az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény alapján az adóhatósághoz bevallást teljesít, illetve adatot szolgáltat. A szociális szövetkezetnek a 08-as bevallásban a Nemzeti Foglalkoztatási Alap által átvállalt egészségügyi szolgáltatási járulék összegét szerepeltetnie kell.
A NAV tájékoztatása alapján a pénzben, valamint az adómentesnek nem minősülő természetben megszerzett bevételt nem önálló tevékenységből származó bevételként kell szerepeltetni a tagi munkavégzési jogviszonyban álló személy 53-as bevallásában. 0 hozzászólás A GYES, GYED, GYET változásai 2014. január 1-jétől2014. Január 13. 14:28 - siteadminEgészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak halmozódása
Ha egy édesanya jelenleg gyermekgondozási díj folyósítása mellett otthon gondoskodik gyermekéről, míg a másik gyermekét 2014. márciusra várja, akkor 2014. január 1-től hatályos szabály alapján a szülést követően az első gyermeke után továbbra is jogosult lesz gyermekgondozási díjra, míg a második gyermeke után terhességi gyermekágyi segélyt fog kapni.
2014. január 1-től a különböző korú gyermekek után egyidejűleg több ellátás is adható. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy ha a szülő különböző korú gyermekeire tekintettel
Felsőoktásban tanuló hallgatók gyermekdondozási díja
Az édesanya, aki felsőoktatási intézményben tanul, 2013. december 31-ét követően született gyermeke után gyermekgondozási díjat kaphat, ha az alábbi feltételeknek megfelel:
Államilag elismert felsőoktatási intézményeket a nemzeti felsőoktatási törvény 1. számú melléklete sorolja fel.
217/1997 (XII. 1) kormányrendelet (azaz a végrehajtási szabály) rögzítik, hogy két aktív félév megállapításához a gyermek születését megelőző két éven belüli aktív félévekben összesen 300 naptári napi hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie a hallgatónak.
A végrehajtási rendelkezések egyértelművé teszik, hogy a hallgatói jogviszony szünetelését, illetve megszűnését követően igényelt gyermekgondozási díj esetén azt a képzést kell figyelembe venni, amelyben az igénybevevő a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőzően vett részt.
A fentiekben ismertetettek alapján ezen gyermekgondozási díj további feltétele a magyar állampolgárság vagy másik EGT tagállam állampolgársága továbbá az is, hogy a kismama a szülés időpontjában rendelkezzen magyarországi lakóhellyel. Erre tekintettel a végrehajtási rendelet kimondja, hogy a gyermekgondozási díj igénylésekor a kérelemhez csatolni kell az Igazolványt a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról, valamint a születési anyakönyvi kivonaton túl
A vér szerinti apa akkor kaphatja ezt a gyermekgondozási díjat
A gyermekgondozási díj összege egyéb jövedelem hiányában az alábbiak szerint alakul:
A végrehajtási rendelet egyértelműsíti, hogy a fenti mérték esetében azt a képzést kell figyelembe venni, amelyben az igénybevevő a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napján részt vesz.
Ikergyermekek gyermekgondozási díja
Ikergyermekek esetén a gyermekgondozási díj további egy évig jár (azaz maximum a gyermekek 3 éves koráig). Ezt a szabályt azonban csak 2013. december 31-ét követően született gyermekek esetében alkalmazható. Ha az ikrek 2014. január 1. 00 óra 01 perckor születnek, akkor már a hosszabb idejű gyermekgondozási díj jár utánuk.
60 napig nem jár a gyermekgondozási díj
Új szabály, hogy nem jár a gyermekgondozási díj az első igénybevétel első napjától számított 60 napig, ha
Nem kell azonban ezt a 60 napos „várakozást” alkalmazni, ha az igénylő а gyermekre tekintettel terhességi-gyermekágyi segélyt vett igénybe, vagy а gyermekgondozási díjban részesülő meghal.
Ellátás kezdő napja
Az egészségbiztosítási törvény alapján az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai (terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a táppénz) összegének megállapításánál az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban elért jövedelmet kell figyelembe venni.
A végrehajtási rendelet kiegészült azzal a szabállyal, hogy a biztosítási jogviszony kezdőnapjának a pénzbeli ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszony első napja minősül azzal, hogy a biztosítási jogviszony kezdő napja nem változik, ha az ellátásra jogosult folyamatos biztosítási időn belül – azaz, ha nincs 30-nál hosszabb megszakítás - ugyanannál a foglalkoztatónál, ugyanolyan jogviszony alapján ismét biztosítottá válik. Azaz, ha valaki például egy folyamatos megbízási jogviszonyban dolgozik egy Bt-nél, de adott hónapban a jövedelme 20 napig napi szinten nem éri el a minimálbér 30 százalékának a harmincad részét és ezért nem lesz biztosított, akkor a 21. naptól fennálló ismételt biztosítása esetén a biztosítási jogviszony kezdő napja megegyezik a korábbi biztosítási jogviszony kezdő napjával.
A jogszabály szól arról is, hogy ha a foglalkoztatónál jogutódlás következik be, akkor a biztosítási jogviszony kezdő napja megegyezik a jogelődnél létesített biztosítási jogviszony kezdő napjával.
Baleseti táppénz
2013-ban a baleseti táppénz összegének kiszámításakor nem lehetett figyelembe venni
2014. január 1-től a baleseti táppénz számításánál azonban már csak az alábbiakat nem lehet figyelembe venni:
Jövedelemigazolás
2014. január 1-től kibővült az az időtartam, amikor a jövedelemigazolást is csatolni kell az ellátás igényléséhez. Azaz már nem 2014. május 11-ét megelőzően, hanem 2015. január 1-jét megelőzően született gyermekre tekintettel igényel terhességi-gyermekágyi segélynél, gyermekgondozási díjnál az igény bejelentésével egyidejűleg a biztosított a foglalkoztató rendelkezésére bocsátja az előző év első napjától az ellátás igényléséig minden más munkáltató által kibocsájtott jövedelemigazolást.
Foglalkoztató hiányában a biztosított a terhességi-gyermekágyi segély, illetve a gyermekgondozási díj iránti kérelemmel együtt az irányadó időszak jövedelmét igazoló jövedelemigazolást közvetlenül az egészségbiztosítási szakigazgatási szervhez nyújtja be.
Gyermekgondozási díj melletti munkavégzés
A gyermek egyéves kora előtt nem lehet dolgozni. Ez esetben csak szerzői jog védelme alatt álló alkotásért illetve a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenységért járó díjazás az, amelyek mellett a gyermekgondozási díjat is folyósítják.
2014. január 1-től a gyermek egyéves kora után a szülő, aki gyermekgondozási díjat kap, az ellátás további folyósítása mellett dolgozhat. A szülő munkavégzésnek nincs időkorlátja, azaz akár napi 12 órában is dolgozhat.
Akkor is jár a gyermekgondozási díj, ha munkavégzése miatt az egy évesnél idősebb gyermekét bölcsödébe illetve családi napközibe helyezi el, vagy házi gyermekfelügyelő gondoskodik a gyermekről.
Érdekesség, hogy az egyéni-, illetve a társas vállalkozó a járulékfizetési alsó határ után köteles nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot fizetni arra az időtartamra is, amíg gyermekgondozási segély, az ápolási díj folyósításának tartama alatt vállalkozói tevékenységét személyesen folytatja. Az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) nem szól a gyermekgondozási díj melletti munkavégzésről. Ezt azt eredményezi, hogy gyermekgondozási díj melletti munkavégzéskor csak a tényleges jövedelem után kell megfizetni a járulékokat.
Gyermekgondozási segély melletti munkavégzés
A fentiekhez hasonlóan alakul a munkavégzés a gyermekgondozási segély folyósítása alatt is. Amíg 2013-ban a gyermekgondozási segély alatti munkavégzés időkorlátozás mellett történhetett - kivéve az otthoni munkavégzést és a fogyatékos gyermekre járó gyes melletti munkavállalást –, addig 2014. január 1-től a szülő a gyermek egyéves korát követően a gyermekgondozási segély folyósítása mellett teljes munkaidőben munkát vállalhat. A korlátlan munkavégzés lehetősége, 2014. január 1-je előtt született gyermekekre is kiterjed.
Megmaradt azonban az a szabály, hogy ha a nagyszülő kapja a gyermekgondozási segélyt és emellett keresőtevékenységet szeretne folytatni, akkor azt csak adott időkorlátozás mellett teheti meg. Ez esetben a nagyszülő a gyermek 3 éves kora után dolgozhat, maximum heti 30 órában, kivéve ha a munkavégzés az otthonában történik.
Gyermekgondozási segélyre jogosultság egyidejűleg legfeljebb két gyermekre állhat fenn azzal, hogy egyazon várandósságból született ikergyermekeket egy gyermeknek kell tekinteni.
0 hozzászólás A 2014. január 1-től hatályos változások a biztosítási jogviszonyban, a járulék- és szociális hozzájárulási adókedvezmények területén2014. Január 13. 9:52 - siteadminVáltozás a biztosítási jogviszonyokban
Társadalombiztosítási szempontból 2014. január 1-től a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonya munkaviszonynak minősül, így a nevelőszülők biztosítottá váltak. Ezt megelőzően csak a hivatásos nevelőszülők minősültek biztosítottnak.
Nem terjed ki a biztosítás azokra a felsőoktatási hallgatókra, akik szakmai gyakorlatukat, szakmai gyakorlóhellyel kötött hallgatói munkaszerződés alapján végzik. Erre tekintettel biztosítottként bejelentett, hallgatói munkaszerződés alapján foglalkoztatott hallgatókat 2014. január 1-től ki kell jelenteni, mint biztosítottakat.
A biztosítási jogviszony szünetelése
Pontosult és egyben ki is egészült a biztosítási jogviszony szünetelésének köre.
A fizetés nélküli szabadság ideje alatt szünetel a biztosítási jogviszony. A hatályos jogszabály azonban kivételeket fogalmaz meg, azaz ha a fizetés nélküli szabadság idejére terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély vagy gyermeknevelési támogatás kerül folyósításra, vagy ha a fizetés nélküli szabadságot tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása címén veszik igénybe, akkor a biztosítási jogviszony nem szünetel. Ezeknek a kivételeknek a körét bővítette ki a módosítás, mely szerint ha a fizetés nélküli szabadságot önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítése céljából veszik igénybe, akkor az önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítése alatt sem szünetel a biztosítás.
Továbbá 2014. január 1-től szünetel a biztosítási jogviszony azokban az időtartamokban is, amikor
Megjegyzés: az ügyvédi tevékenység szünetelése pontosításként került be a módosításba, ugyanis az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény alapján a korábbi ügyvédi kamarai tevékenység szüneteltetése helyett az ügyvédi tevékenység szüneteltetése alapozza meg a biztosítási jogviszony szünetelését.
Családi járulékkedvezmény
Új szabály a járulékkedvezmény. A családi járulékkedvezmény a személyi jövedelemadóhoz kapcsolódik, de biztosítási alapokra épül. Azaz családi járulékkedvezményt vehet igénybe
A családi járulékkedvezmény együttes igénybevételének feltétele:
Az érintett magánszemélyek – adóbevallásban, munkáltatói adó-megállapításban közösen tett, egymás adóazonosító jelét is feltüntető – nyilatkozata. Ez a nyilatkozat tartalmazza a kedvezmény összegének felosztására vonatkozó döntésüket is.
A biztosított az adóelőleg-nyilatkozatban rendelkezhet arról, hogy nem kéri a családi járulékkedvezmény havi összegének érvényesítését.
Nem lehet családi járulékkedvezményt érvényesíteni
A családi járulékkedvezmény összegét a biztosított az éves bevallásában, illetve a munkáltatói adó-megállapításában tünteti fel.
Egyéni és társas vállalkozó esetén nem a minimálisan befizetendő járulékalapra épül a kedvezmény. Az általános szabály ugyanis az, hogy egyéni-, illetve társas vállalkozóként biztosított a 10 % nyugdíjjárulékot havonta legalább a minimálbér, 8,5% egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot havonta legalább a minimálbér másfélszerese után fizeti meg. (Minimálbér: havi 101.500 forint, legalább középfokú végzettséget igénylő tevékenység esetén pedig a garantált bérminimum, azaz havi 118.000 forint.) Az egyéni és társas vállalkozó esetén a családi járulékkedvezményt a
terhelő járulékok erejéig lehet érvényesíteni.
A foglalkoztató a családi járulékkedvezmény havi összegét úgy érvényesíti, hogy az annak megfelelő összeget
Azaz a kedvezményt úgy lehet érvényesíteni, hogy a foglalkoztató
A családi járulékkedvezmény összege a személyi jövedelemadó törvény szerinti családi kedvezmény összegéből a ténylegesen érvényesített családi kedvezménnyel csökkentett összeg 16 százaléka, de legfeljebb a fenti járulékok együttes összege, azaz maximum 33 százalék.
Példa:
2 kisgyermekes édesanyának 100.000. forint jövedelme van.
Gyermekenként 62.500. forint adókedvezményt érvényesíthet.
Két gyermek esetében 125.000. forint kedvezményt vehetne igénybe.
100.000. forint jövedelem esetén 25.000. forint nem érvényesíthető adókedvezményként.
25.000. forint 16 százaléka 4.000. forint, azonban ezt nem tudja adóként igénybe venni.
4 százalék természetbeni járulék 100.000. forint jövedelem esetén 4.000. forint.
Fennmaradt kedvezmény 4.000. forint, amely a természetbeni járulék be nem fizetésével érvényesíthető.
Ha a családi járulékkedvezmény szerint megállapított összeg több, mint ami az adott évre családi járulékkedvezmény összegeként érvényesítésre került, akkor a különbözet
Ha a biztosított a családi járulékkedvezményt úgy érvényesítette, hogy a családi járulékkedvezményre nem volt jogosult – például a családi pótlék jogosultság évközben megszűnt, de ő év végéig érvényesítette a kedvezményt – akkor az igénybe vett családi járulékkedvezményt 12 százalékos bírsággal növelten, az adóbevallás benyújtására előírt határidőig vissza kell fizetnie. Nem kell a bírságot megfizetni, ha a befizetési kötelezettség a 10.000 forintot nem haladja meg.
Két fontos szabályra szeretnénk még felhívni a figyelmet:
A törvény rögzíti, hogy a családi járulékkedvezmény érvényesítése nem érinti a biztosított társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságát és az ellátások összegét. Azaz a be nem fizetett járulékok esetén is jár az ellátás.
Ha a biztosított a családi járulékkedvezményt havonta vagy negyedévente érvényesítette, és az éves bevallásában az összevont adóalapja után személyi jövedelemadó-kötelezettséget állapít meg, a biztosított a családi járulékkedvezmény összegét nem állapítja meg újra, nem fizeti vissza.
Szociális hozzájárulási adókedvezmények változásai
2014. január 1-től nem lehet a START kártyák, azaz a START PLUSZ, START EXTRA vagy START BÓNUSZ után kedvezményt igénybe venni.
Ugyancsak a fenti időponttól megszűnt a munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény is.
Szabad vállalkozási zónában működő vállalkozás esetén azok után is igénybe lehetne venni a kedvezményt, akik bejelentett lakóhelye
Tartósan álláskereső természetes személy után érvényesíthető adókedvezmény, akkor is jár, ha a foglalkoztató helyébe új foglalkoztató (átvevő) lép. A kedvezményt az átvevő munkáltató a fennmaradt időre tovább érvényesítheti.
Kutatók foglalkoztatása után járó adókedvezményben részesülők köre is kibővült:
Adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyban, nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint doktori képzésben részt vevő hallgató vagy doktorjelölt munkavállalók után is igénybe vehető a szociális hozzájárulási adókedvezmény. A kedvezmény mértéke: maximum
bruttó 200.000 forint 14,5 százaléka lehet. Részmunkaidős foglakoztatás esetén ezt a kedvezményt arányosítani kell a munkaidővel, azaz amennyiben a foglalkoztatásra 8 óra helyett 4 órában kerülne sor, akkor a maximálisan igénybe vehető kedvezmény 14.500 forint.
Arra a hónapra vonatkozóan, amelyben a munkavállaló munkaviszonya kezdődik vagy véget ér, a kedvezmény az egész hónap tekintetében megilleti a kifizetőt.
A gyermekgondozási díj folyósításának megszűnését követően, illetve a gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt vagy folyósításának megszűnését követően igénybe vehető adókedvezmény köre kiszélesedett.
Új szabály, hogy 2014. január 1-től gyermekgondozási díj folyósítása mellett is lehet dolgozni. Eszerint egyrészt igénybe lehet venni a kedvezményt a gyermekgondozási díj alatti munkavégzés esetén is. Azaz a gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt vagy folyósításának megszűnését követően is igénybe vehető az adókedvezmény. A kedvezmény az anyasági ellátás megszűnését követő hónaptól 45 hónapig alkalmazható úgy, hogy legfeljebb 100.000 forint munkabérig nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a foglalkoztatás első két évében, míg ezen bér 14,5 %-a vehető igénybe a foglalkoztatás harmadik évében.
Továbbá kiemelt kedvezmény jár akkor, ha három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülő szülőt foglalkoztat a munkáltató. Ha a munkavállaló legalább három gyermekre tekintettel családi pótlékra szülőként jogosult és gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült vagy részesül, vagy gyermeknevelési támogatásban részesült vagy részesül, akkor az őt alkalmazó munkáltató a foglalkoztatás első három évében maximum 100.000 forint jövedelemhatárig mentesül a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól, míg a foglalkoztatás negyedik és ötödik évében ugyanezen jövedelem után 14,5%-os kedvezményt kap. Ez a kedvezmény az anyasági ellátás megszűnését követő hónaptól 69 hónap végéig, maximum 5 évig alkalmazható. Azaz a nagycsaládosok esetében a kedvezmény két évvel hosszabb ideig jár.
Fontos, hogy a gyed, gyes, anyasági támogatás folyósításának igazolásán túl minimum 3 gyermek utáni családi pótlék jogosultságot is igazolni kell. Ezt az igazolást a kincstár adja ki.
0 hozzászólás
Lapozás:
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
[43]
[44]
[45]
[46]
[47]
[48]
[49]
[50]
[51]
[52]
[53]
[54]
[55]
[56]
[57]
[58]
[59]
[60]
[61]
[62]
[63]
[64]
[65]
[66]
[67]
[68]
[69]
[70]
[71]
[72]
[73]
[74]
[75]
[76]
[77]
[78]
[79]
[80]
[81]
[82]
[83]
[84]
[85]
[86]
[87]
[88]
[89]
[90]
[91]
[92]
[93]
[94]
[95]
[96]
|
Blog archivum
|